Első megjelenés: The Golem and the Jinni, 2013
Oldalak száma: 504
Fordító: Tamás Gábor
Fülszöveg:
„Chavát egy kabbalista mágiát űző rabbi keltette életre a tizenkilencedik század végén egy férfi kívánságára, aki feleségre vágyott – ebbe az agyaggólembe azonban szokatlan módon emberi kíváncsiságot plántáltak. Miután Chava gazdája meghal a tengeren, a gólem egyedül érkezik meg New Yorkba, ahol útmutatás nélkül, önmagának kell boldogulnia.
Ahmad dzsinn, a tűz teremtménye, aki az ősi szír sivatagban született. Évszázados rabságából egy manhattani bádogos szabadítja ki, Ahmadot azonban egy törhetetlen vaspánt továbbra is ehhez a világhoz láncolja.
A gólem és a dzsinn a helyüket keresik az Újvilágba özönlő emigránsok között. Hiába ellentétes a természetük, egy véletlen találkozást követően barátságot kötnek. Hamarosan ráeszmélnek, hogy egy óvilági hatalom a nyomukba eredt – és ez a létüket fenyegető sötétség fontos döntés elé állítja őket.”
A 19. száza végén járunk, a Gólem emigránsként kerül Amerikába, míg a Dzsinn egy lámpásban kerül ugyanabba a városba, és próbálnak megélni valahogy ebben az ismeretlen világban.
Amíg nem találkozik a két főhősünk, addig elég lassan folydogál a történet, és nem is igazán ezt vártam, azt reméltem, hamarabb beindul majd a sztori, de ennek ellenére imádtam. A nagy pillanatig eltelt idő remek korrajz az akkori Amerikáról, a betelepülő közösségekről és jobban is megismerkedhetünk az arab és zsidó világgal, szokásokkal.
Gyakori a történetben a karakter halál, a főszereplő körül rendszerint eltávozik az örök vadászmezőkre valaki, viszonylag röviddel a megismerkedésük után.
Manapság egyre több könyvben találkozok a történet a történetben jelenséggel, mikor külön fejezetekben külön szálként ismerhetjük meg a karakterek múltját, mintha több történetet foglalna magába a könyv, és ez tetszett. Főleg a dzsinn mesés szála ragadta meg a fantáziámat, és az írónő remekült összekapcsolta a jelenkori eseményekkel.
A helyszíni leírások és a kulturális utalások hitelesek, a karakterek fergetegesek, az utolsó mellékszereplőig mindenki remekül összerakott élő személyiség.
Chava karaktere néha bosszantott a rengeteg félelmével, ugyanakkor egészen úgy viselkedett, mint egy korabeli nő, aki egyedül érkezik az ismeretlen földre. Mindentől fél, és csupán reménykedik, hogy nem esik semmi baja.
Chava is ugyanilyen frissen érkezett nő, egyedül egy nagyvárosban, aki ráadásul hallja az emberek gondolatait, vágyait, és vigyáznia kell rá, nehogy teljesítse őket, mert akkor lebukna. Az elején még nem megy ilyen könnyen a dolog, ennek köszönhető, hogy egy rabbi befogadja. Innen indul be igazán az ő élete, amit nem igazán él meg, hiszen minden pillanatban azon igyekszik, hogy ne leplezze le magát. A rabbi halála után viselkedik először „meggondolatlanul” igazán.
A Dzsinn ennél sokkal összeszedettebb karakter. Már-már felsőbbrendűség sugárzik belőle, hiszen tudja, hogy minden emberi lénynél nagyobb erőkkel bír, még ha nem is tudja még használni. Ő túlságosan bátor, és a befogadója aggodalmai ellenére is eljár éjszakánként, és olyan dolgokba fog bele, ami veszélyezteti a titkát, de még akkor is higgadt marad, amikor valaki meglátja, hogy nem halandó.
Ilyen szempontból az ő karaktere szimpatikusabb volt, és bár azonosulni egyikőjükkel sem tudtam száz százalékosan, egy kicsit mindkettejük helyébe bele tudtam képzelni magam.
Mindkét szereplő esetében az apró kis részletek nyűgöztek le igazán, amikkel a mindennapokban meg kellett küzdeniük.
A végkifejlet a történet egészéhez mérten eléggé pörgős, és gyors lefolyású, de ez ne ront az élvezeti értékén annak ellenére sem, hogy azért ejteni lehetett, hogy mi lesz a vége. Az utószó pedig már elénk tárja a karakterek jövőjét, ahogy minden a helyére billen.
Szerettem ezt a történetet a lassúsága ellenére is, és azt hiszem, mindenkinek el kellene olvasnia, akit egy kicsit is érdekel ez a korszak, vagy a fantasy szerelmese.
Idézet: „(…) Mielőtt még bárki akár csak felkiálthatott volna, átvetette magát a hajó peremén, fejest ugrott a csillámló Hudsonba, és elsüllyedt, akár egy kő. (…)
- Hé, kisasszony – szólt oda a férfi –, úszni ment?
A nő különös mosolyt villantott. felé elhaladtában.
- Nem. Sétáltam.”
Spoiler:
Kedvenc rész:
Itt azt hiszem, megint nem tudok lelőni semmi nagy pillanatot. A kedvenc részeim a gólem és a dzsinn sétái voltak.
50 könyv 1 év alatt kihívás: 13. egy könyvet, ami egy másik országban játszódik
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése