Kiadás: Underground
kiadó, 2014
Oldalak
száma: 178
Fülszöveg:
„Vámpírok! „Esetleg ha találkozna eggyel, szívesen
venném, ha ideküldené, hogy megvizsgálhassam. Ha a saját szemmel láthatnám,
talán még el is hinném, hogy léteznek!” Vámpírok! „Rosszabb mindennél.
Megmérgezi a tested és az elméd, hogy elérje a célját!” Vámpírok! „Vajon milyen
lehet a nő íze?” – töprengett, de nem nagyon gyötörte magát ezzel a kérdéssel,
mert volt egy olyan érzése, hogy hamarosan úgy is megtudja. Vámpírok! „Te nem
vagy vámpír!” Mit mondhatnék?”
Rebecca Blackhorse írónővel a „Bonszai a balkonon”
sorozat olvasásakor ismerkedtem meg. Az a sorozat elnyerte a tetszésemet.
A vámpírkorszak vége c. könyvet egyenesen az
írónőtől kaptam. Amikor megnyugtatott, hogy ezek a vámpírok nem csillognak a
napfényben, örömmel fogadtam el a felkérést, hogy írok a könyvről.
Fejezetenként más-más történettel ismerkedhetünk meg
olvasás közben és egyre közelebb érünk napjainkhoz.
Az alapötletek érdekesek, de úgy éreztem, hogy
elsieti az eseményeket. A hangulatot sem igazán tudta átadni minden
történetnél, az utolsó két fejezetben sikerült a legjobban elérni azt, hogy
igazán élvezzem a könyvet.
Az első fejezetben az egyik pillanatban még itt
voltunk, aztán a következő sorban már máshol, nem voltak rendesen kidolgozva a
jelenetek. Reméltem, hogy csupán egy olyan esemény miatt siet vele, amire
nagyobb hangsúlyt akar fektetni, de a nagy durranás nem igazán érkezett el.
Ahol igazán lehetett volna izgulni hamar elintézte, lezárta, átugrotta.
A karakterek reakciója sem volt igazán élethű a
legtöbb esetben.
A könyv elején az elgépelések is gyakoribbak voltak,
de szerencsére ezek eltűntek.
A vámpírkutatós fejezet volt a kedvencem. A
karakterek ott sikerültek a legjobban és az volt a legkerekebb a maga módján.
Tetszett, ahogy a vámpírkutató és a vámpír találkozott.
Voltak szép leírások, képek, és érdekes felvetések,
látom a műben a lehetőséget, de még dolgozni kellett volna rajta.
Ez most nem nyerte el a tetszésemet. Az eddig
olvasottak alapján a japán világban játszódó könyvek jobban sikerülnek az
írónőnek.
Azt hiszem, ez a könyv sokkal jobb lett volna, ha
inkább 300 oldalas és rendesen ki vannak dolgozva a jelenetek. Főleg az első
fejezetben.
Idézet:
„Vámpírok! „Esetleg ha találkozna eggyel, szívesen
venném, ha ideküldené, hogy megvizsgálhassam. Ha a saját szemmel láthatnám,
talán még el is hinném, hogy léteznek!”
Spoiler:
A vámpírkutató és a vámpír találkozása volt a
kedvenc részem.
50
könyv 1 év alatt kihívás:
27. egy könyvet, aminek egy nap alatt
a végére lehet érni.
Köszönöm a kritikát! Mindig érdekes külső szemlélőként tekinteni a saját munkánkra. A kötet egyébként négy egymástól teljesen független történetet tartalmaz, és ha jól értelmezem, az észrevételek főként az elsőről szólnak (Hybris). Hogy elkaptad volna, az kissé túlzás, annak idején ugyanis hetekig készült és utána még évek teltek el a csiszolgatással, az viszont tény, hogy éles váltások vannak - aki ismer, annak ez nem túl meglepő. Sajnálom, hogy a másik háromra már nem került sor, de talán némi spanyol és német szókincs csak ragad az olvasóra. Szeretem ezeket a történeteket, mert életem fontos állomásaihoz kapcsolódnak, és sajnálom, hogy ez nem "jött át", de lehet, hogy ez nem is szükséges. Az olvasó szabadsága, hogy bele mer-e vágni ebbe a kalandba, vagy sem :)
VálaszTörlésIgazán nincs mit. Sajnálom, hogy nem tudtam róla jobbat írni.
TörlésMind a négy történetnek volt saját hangulata, ebből az elsőt éreztem a leggyengébbnek, de a siettség nem csak ott volt jelen.
Minden olvasó más, biztosan van olyan, akinek nem okoznak gondot ezek az éles váltások. :) Köszönöm, hogy olvashattam a könyvet. :)