Murakami Haruki

Murakami Haruki, japán író és műfordító. 1949. január 12-én született Kiotóban, de gyerekkorát Kóbe városában töltötte (ahova a híres földrengés után el is látogatott).
Apja buddhista szerzetes, anyja tanítónő volt. Mindketten japán irodalmat tanítottak, ennek ellenére a fiatal Murakami nagyobb érdeklődést mutatott a nyugati kultúra, az amerikai detektívregények és sci-fi iránt; később különösen Kurt Vonnegut, Richard Brautigan, Günter Grass, a Beatles, Nat King Cole, Elvis Presley és a Beach Boys voltak rá hatással. Művészi szempontból egyedül az USA kultúrája érdekelte. 1968-ban Tokióba költözik, hogy ott a Vaszeda Egyetem rendezői szakán tanuljon.
1971-ben feleségül veszi Takahasi Jokót, akivel együtt 1974-ben megnyitja a „Peter Cat” nevű jazzbárt, amit előszeretettel látogattak japán diákok és amerikai katonák a közeli katonai bázisról. Ezt az 1980-as évek elejéig vezetnek együtt: ekkor Murakami úgy dönt, hivatásos íróvá lesz.
Írni már a 1970-es évek elején elkezdett, amikor is első regényért megkapta az új íróknak adható unzo-díjat, majd 1973-ban egy másik művéért a Bunkaku-díjat.
1984 októberében Fudzsiszavába költözik 50km-re Tokiótól.
1986-ban Murakami Osio városba költözik, majd elhagyta Japánt, bejárja Európát, él Olaszországban és Görögországban, majd letelepedik az Egyesült Államokban, ahol az írás művészetét oktatta a Princeton, a Tufts University és a Santa Ana-i William Howard Taft egyetemeken. 1987-ben megjelenik a „Norvég erdő” című regénye, amiből Japánban több mint egymillió példányt adtak el.
1995-ben késztetést érez, hogy visszaköltözzön súlyos gazdasági és szociális válságban lévő hazájába. Ekkor tájt következik be a súlyos kobei földrengés is (melyben a szülei háza is megsemmisül), valamint az Aum Sinkiro szekta által elkövetett szaringázas metrótámadás (ez utóbbira az „1Q84” című regényében reagál később).
1996-ban, miután letette a cigarettát (saját bevallása szerint olykor napi hatvan szálat is elszívott), hogy elkerülje az elhízást, futni kezdett. Még ugyanabban az évben futotta le az első maratonját.
2001 ben visszaköltözik Japánba, Osio városba. Japán nyelven az ő fordításában jelentek meg többek közt F. Scott Fitzgerald, Raymond Carver, Truman Capote és John Irving művei is. 2006-ban elnyeri a Franz Kafka-díjat, 2009-ben pedig a Jeruzsálem-díjat.
Murakami számos művében jelennek meg önéletrajzi elemek is; több regénye címében klasszikus, ill. könnyű zenei darabok címeire utal.
Legutolsó könyve – „A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei” – megjelenésére a japán kiadó 300 000 példánnyal készült, de hamar elérték a milliós példányszámot. A könyv koreai, magyar és spanyol nyelven jelenik meg elsőként fordításban.

Díjai:
1974-ben a Sindzsin Bungaku díjat nyerte el.
1985-ben a Tanizaki Dzsunicsiró díjat kapja meg.
1995-ben megjelent A kurblimadár krónikája című regényéért megkapta a Jomiuri irodalmi díjat, amelyet többek között Abe Kóbó is birtokolt.
2006-ban megkapta a Franz Kafka-díjat a Cseh Köztársaságban.
2007 – Kirijama-díj a Mekurajanagi to, nemuru onna című gyűjteménykötetéért, melyet azonban elvi meggondolásra hivatkozva nem vett át
2009 – Jeruzsálem-díj
A nemzetközi ismertséget 1987-es Norvég erdő című regénye hozta meg számára. Murakami műveit gyakran szokták a populáris irodalomhoz sorolni. A mágikus realizmus irányzatát követő szürreális és humoros írásainak visszatérő témái az elidegenedés, a magány, a vágyódás és a szerelem.



Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Murakami_Haruki
             http://www.geopen.hu/szerzok/murakami-haruki.html
Share on Google Plus

About Unknown

Író, Könyvblogger, Fantasy, Skandináv krimi, Tea, Japán, Távolkelet
    Blogger Comment

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése