Shoko Tendo - Jakuzák holdja

Kiadás: Nyitott Könyvműhely, 2011
Első kiadás: Yakuza Moon. Memoirs of a Gangster's Daughter. 2008
Oldalak száma: 234
Fordító: Nagy Gergely

Fülszöveg:
"A Jakuzák holdja egyszerre sokkoló és megindító vallomás a japán jakuzák szigorúan zárt világáról és egy nőről, aki képes volt kitörni belőle. Shoko Tendo egy dúsgazdag jakuzafőnök harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot. Fiatalkorát sokáig a luxus, a fényűzés határozta meg. Ugyanakkor az iskolában szembe kellett néznie a tanárok, iskolatársak előítéleteivel, piszkálódásaival, otthon pedig az apja részeg dührohamai tartották rettegésben. A család végül eladósodott, Tendo pedig rossz társaságba került. Tizenöt éves korában már bandatag volt, tizennyolc évesen rászokott a kábítószerre, a húszas éveit pedig az erőszakos, kegyetlen férfiakkal folytatott viszonyok sora árnyékolta be. Szülei halálát és saját öngyilkossági kísérletét követően úgy döntött, változtat az életén. Döntését egy tetoválás jelképezi: a szinte egész testét beborító műalkotás elkészülése közben tudott erőt gyűjteni, hogy végre a saját kezébe vegye élete irányítását. A kiközösített, megalázott nő saját sorsa ellen vívott sikeres harca sokak számára példamutató lehet."

Mivel egy életrajzi könyvről van szó, így nem igazán tudom, mit is írhatnék róla. Nem írhatok a karakterek kidolgozásáról és az eseményekről sem, hiszen ez mind a valóság, és nem kitalált történet.
 Nem hallgat el semmit, nyers őszinteséggel ír az apjáról, a gyerekkoráról, a későbbi kapcsolatairól, a verésekről és a drogokról. Az élete megváltozását írja le nekünk és a harcot, hogy kitörjön onnan, ahonnan mások nem tudtak. A könyv teljesen átadja az író érzéseit.  Ahol kell, ott együtt éreztem a szerzővel, néhol pedig vele együtt féltem, vagy épp aggódtam érte.

Akit érdekel a téma, annak csakis ajánlani tudom, szerettem olvasni a stílusa miatt.
Share on Google Plus

About Unknown

Író, Könyvblogger, Fantasy, Skandináv krimi, Tea, Japán, Távolkelet
    Blogger Comment

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése