Első megjelenés: Rivers of London, 2011
Oldalak száma: 378
Fordító: Pék Zoltán
Sorozat: Peter Grant
Fülszöveg:
„A Londoni Rendőrség kötelékébe tartozó Peter Grant közrendőr alapvetően két célt szeretne megvalósítani: el akarja kerülni az áthelyezést a papírmunkáért felelős Ügyfeldolgozó egységhez, és le akarja venni a lábáról hetyke kolléganőjét, Lesleyt. Aztán, amikor nyomozást folytat egy gyilkosság ügyében, találkozik egy szemtanúval, aki már halott, ennek ellenére igen közlékeny. Így ismerkedik össze Nightingale főfelügyelővel, Anglia utolsó varázslójával. A mágustanoncnak szegődő Grant az ő irányítása alatt folytatja az egyre különösebbé váló gyilkosságsorozat felgöngyölítését, amelynek során többek között azt is megtudja, hogy a Temzének van istene és istennője is, akik egyáltalán nincsenek jóban egymással.”
Régóta szemezgettem már ezzel a könyvvel, a fülszövege azonnal megvett magának, de sokáig nem akartam még egy sorozatba belekezdeni, aminek ki tudja mi lesz a sorsa.
Végül egyáltalán nem bántam meg.
Vicces, pörgős, és érdekes, a stílusa nagyon tetszett, olvastatja magát a történet.
A történet szerint Grant közrendőr csak most jött rá – egy ügy kapcsán – hogy léteznek nem hétköznapi lények, és dolgok is. Szellemeket keres, vámpírokat öl, és megismerkedik London folyójának istennőjével és a családjával és kénytelen elsajátítani a mágia használatát is.
Grant az elején még elég esetlen, nem igazán tudja, hogy mihez kellene kezdeni, de mivel a felettesei is tudnak erről a különös osztályról, hát lassan neki is el kell fogadnia, hogy a világa cseppet sem olyan ismerős, mint amilyennek képzelte. Ráadásul az elektronikai eszközök sincsenek biztonságban, ha varázsol.
A szereplők korrektül lettek összerakva, Grant és Nightingale remek páros, Lesley pedig a földhöz ragadt szerepben élheti ki magát, amíg a saját bőrén nem tapasztalja meg, hogy mennyire nem jó szellem által megszálltnak lenni.
A nyomozós krimi szál bár véresen komoly, mégis sokszor megmosolyogtató, ahogy Grant igyekszik megmenteni a barátait, és elkapni a rosszfiút, hiszen erre esküdött fel, mikor rendőr lett.
A másik nagyobb szál a történetben a folyók isteneihez köthetőek, és bevallom, az én figyelmemet ezek néha jobban lekötötték, mint a nyomozás. A karakterábrázolások különbözőek, minden családtagnak megvan a maga személyisége, és még külsőben sem igazán hasonlítanak egymáshoz. Emellett megtudhatjuk, hogy lehet valakiből a folyó istene, és hogy miért van rosszban Temze anya és Temze apa. Igazi családi cirkusz.
A nyomozás végkifejlete igazi izgalmas krimihez méltó, Lesley életéért küzdenek Granték, a gonosszal, meg az idővel.
A helyszínleírások, a mitológiai és irodalmi utalások mind színesebbé tették a történetet, és egyedivé tették azt.
Ha valaki egy lazább, vicces krimire vágyik, amiben kicsit kikapcsolhat olvasás közben, annak nagyon ajánlom. Megéri elolvasni. Én pedig beszerzem a második részt.
Idézet:
„– Nem vagyok fáradt. Egész nap tudom csinálni.
– Ha túlzásba viszi, annak következményei lesznek.
Ez nem hangzott jól.
– Milyen következményei?
– Szívroham, agyvérzés, aneurizma…
– Honnan fogom tudni, mikor vittem túlzásba?
– Onnan, hogy szívrohamot, agyvérzést, aneurizmát kap.”
Spoiler:
Kedvenc rész:Az első varázslás óra, ahol majdnem felgyújtja magát Grant.
„A Londoni Rendőrség kötelékébe tartozó Peter Grant közrendőr alapvetően két célt szeretne megvalósítani: el akarja kerülni az áthelyezést a papírmunkáért felelős Ügyfeldolgozó egységhez, és le akarja venni a lábáról hetyke kolléganőjét, Lesleyt. Aztán, amikor nyomozást folytat egy gyilkosság ügyében, találkozik egy szemtanúval, aki már halott, ennek ellenére igen közlékeny. Így ismerkedik össze Nightingale főfelügyelővel, Anglia utolsó varázslójával. A mágustanoncnak szegődő Grant az ő irányítása alatt folytatja az egyre különösebbé váló gyilkosságsorozat felgöngyölítését, amelynek során többek között azt is megtudja, hogy a Temzének van istene és istennője is, akik egyáltalán nincsenek jóban egymással.”
Régóta szemezgettem már ezzel a könyvvel, a fülszövege azonnal megvett magának, de sokáig nem akartam még egy sorozatba belekezdeni, aminek ki tudja mi lesz a sorsa.
Végül egyáltalán nem bántam meg.
Vicces, pörgős, és érdekes, a stílusa nagyon tetszett, olvastatja magát a történet.
A történet szerint Grant közrendőr csak most jött rá – egy ügy kapcsán – hogy léteznek nem hétköznapi lények, és dolgok is. Szellemeket keres, vámpírokat öl, és megismerkedik London folyójának istennőjével és a családjával és kénytelen elsajátítani a mágia használatát is.
Grant az elején még elég esetlen, nem igazán tudja, hogy mihez kellene kezdeni, de mivel a felettesei is tudnak erről a különös osztályról, hát lassan neki is el kell fogadnia, hogy a világa cseppet sem olyan ismerős, mint amilyennek képzelte. Ráadásul az elektronikai eszközök sincsenek biztonságban, ha varázsol.
A szereplők korrektül lettek összerakva, Grant és Nightingale remek páros, Lesley pedig a földhöz ragadt szerepben élheti ki magát, amíg a saját bőrén nem tapasztalja meg, hogy mennyire nem jó szellem által megszálltnak lenni.
A nyomozós krimi szál bár véresen komoly, mégis sokszor megmosolyogtató, ahogy Grant igyekszik megmenteni a barátait, és elkapni a rosszfiút, hiszen erre esküdött fel, mikor rendőr lett.
A másik nagyobb szál a történetben a folyók isteneihez köthetőek, és bevallom, az én figyelmemet ezek néha jobban lekötötték, mint a nyomozás. A karakterábrázolások különbözőek, minden családtagnak megvan a maga személyisége, és még külsőben sem igazán hasonlítanak egymáshoz. Emellett megtudhatjuk, hogy lehet valakiből a folyó istene, és hogy miért van rosszban Temze anya és Temze apa. Igazi családi cirkusz.
A nyomozás végkifejlete igazi izgalmas krimihez méltó, Lesley életéért küzdenek Granték, a gonosszal, meg az idővel.
A helyszínleírások, a mitológiai és irodalmi utalások mind színesebbé tették a történetet, és egyedivé tették azt.
Ha valaki egy lazább, vicces krimire vágyik, amiben kicsit kikapcsolhat olvasás közben, annak nagyon ajánlom. Megéri elolvasni. Én pedig beszerzem a második részt.
Idézet:
„– Nem vagyok fáradt. Egész nap tudom csinálni.
– Ha túlzásba viszi, annak következményei lesznek.
Ez nem hangzott jól.
– Milyen következményei?
– Szívroham, agyvérzés, aneurizma…
– Honnan fogom tudni, mikor vittem túlzásba?
– Onnan, hogy szívrohamot, agyvérzést, aneurizmát kap.”
Spoiler:
Kedvenc rész:Az első varázslás óra, ahol majdnem felgyújtja magát Grant.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése