Jo Nesbo - Hóember

Kiadás: Animus kiadó, 2012
Első Megjelenés: Snømannen, 2007
Oldalak száma: 416
Fordító: Petrikovics Edit
Sorozat: Harry Hole


Fülszöveg:
Harry Hole, az oslói rendőrség különc főtisztje az ősz elején névtelen levelet kap, Hóember aláírással.
Amint lehull az első hó, titokzatos eltűnések, bestiális gyilkosságok sora kezdődik a norvég fővárosban. Az áldozatok egytől-egyig családos nők, s az esetek riasztó hasonlóságot mutatnak évekkel ezelőtti eltűnési ügyekkel. A rendőrség sorozatgyilkosra gyanakszik, ugyanis az elkövető különös nyomot hagy maga után: egy-egy hóember őrzi a tetthelyeket.”


Ez volt a harmadik könyv Jo Nesbo tollából, amit olvastam, és a második a Harry Hole sorozatból.
Nem sorban olvasom őket, de ezt nem éreztem még hátránynak eddig. Teljesen egyedi, és érthető történetet kapunk így is.
És teljesen biztos, hogy én Nesbo könyveitől már nem szabadulok.
A történet magába szippant, az írásmód olvasmányos, csak úgy falja az ember a lapokat. Az emberi természetek egész kavalkádja kerül elénk, ahogy a szereplőket egyre jobban megismerjük.
Nyomozók, áldozatok, gyanúsítottak, bűnösök, és ártatlan civilek. Minden előfordul a történetben, ami egy jó krimihez kell, én szinte tövig rágtam a körmeimet, mire a végére értem. Érdekelt, mi lesz a végkifejlet.
Ahogy közeledtünk a megoldás felé, úgy lett egyre pörgősebb és egyre körömrágósabb.
De ugyanakkor megvan az a leheletnyi humor is a történetben, aminek hála nem esik át a ló túloldalára.

„Rakel egyszer azt mondta, hogy Harry, ha befolyása lehetett volna rá, legszívesebben extra hosszú középső ujjal jött volna a világra, amit folyton a magasba mutogathat.”

Harry Hole karaktere is egyre szimpatikusabb számomra, egy férfi, aki küzd a problémáival, a szeretett nőért, és a bűnözőkkel.
Tetszett a több szálon futó történet, és a szálak kibogozása is. Megmutatja, hogy egy nyomozó is tévedhet, de a végén mégis elkapják a gyilkost.
Néhol túl sok volt a vér, erőteljesen thrillerbe csapott át a dolog a korábban olvasott könyvekhez képest, de még így is bőven élvezhető volt számomra.
A karakterek megtévesztőek, és sokszínűek. A bűnös ugyanolyan rafinált, mint maga Hole, de mégis hibázik. Mint mindenki.
Nehéz erről a könyvről spoiler mentesen írni.
Egyszerűen csak magába szippantanak a történetek, és a karakterek egy pillanat megragadnak.

Mindig is hajlandó volt megadni embertársainak az esélyt arra, hogy feketelistára kerüljenek.

Utolsó mondat:

„-De attól még ott van.”
Share on Google Plus

About Asae Beate

Író, Könyvblogger, Fantasy, Skandináv krimi, Tea, Japán, Távolkelet
    Blogger Comment

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése