Kiadás: Agave könyvek, 2008
Első Megjelenés: His Majesty's Dragon, 2006
Oldalak száma: 330
Fordító: Heinisch Mónika
Sorozat: Temeraire
Fülszöveg:
„A
napóleoni háborúk már önmagukban is izgalmasak, ám ha belegondolunk, hogy a
csata nemcsak a földön, hanem a levegőben is dúl, méghozzá sárkányok hathatós
segítségével, akkor egészen újfajta izgalmak várnak ránk.
Amikor Őfelsége
Hajója, a Kevély elfog egy francia fregattot és megszerzi a fedélzeten
található legnagyobb kincset, egy kínai sárkánytojást, a tengeri ütközetek
veterán angol tisztjének, John Laurence kapitánynak beteljesedik a végzete,
életét pedig feldúlja a bizonytalan jövő – és a váratlan barátság a legfurcsább
lénnyel, akit valaha látott.
Temeraire, a
sárkány hátán Laurence kapitány kitapasztalja a légi hadviselés csínját-bínját.
Hogy megtörjék Bonaparte arcátlan támadását a brit föld ellen, és
megakadályozzák a franciákat saját sárkányaik bevetésében, Laurence-nek és
Temeraire-nek eddig ismeretlen veszélyekkel és kihívásokkal kell szembenézniük,
amelyeken a Brit Birodalom jövője áll vagy bukik.”
A könyv, ami után az ember egy saját
sárkányra vágyik. De komolyan.
Ez a könyv, egy kisebb hullámvasút,
abból a fajtából, aminek a végén, bár lesápadva szállsz ki, máris beállsz a sor
végére egy újabb körre.
A történetvezetés feszes, nem nagyon
vannak elkalandozások, végig a háborúról van szó, és még a pihenőidőkben is
belengi a légkört a szele.
A stílus olvasmányos, gyorsan lehet
haladni vele. A végén az ember csak pislog, hogy „ennyi?”.
Egy feszült hangulatú háborús történet a
Napóleoni időkből, amit felturbóztak sárkányokkal. És esküszöm, szerintem
mindenki szívesebben tanult volna történelmet, ha valóban lettek volna sárkányok,
azokban az ütközetekben.
Temeraire és Laurence kapcsolata a
végére imádnivalóvá válik. Temeraire az
elején olyan, mint egy gyerek, kíváncsi és imádnivaló, aztán lassan elkezd „felnőni”,
de még akkor is megtartja ezeket a vonásokat, amitől végig imádtam.
Ahogy az összes többi sárkányért is oda
voltam, meg vissza. Az írónő elképesztő módon jelenítette meg a sárkányok és
lovasaik viszonyát. A karakterek között
mindenféle megfordul. Van imádnivaló, olyan, akit az ellenségeinknek sem
kívánunk, és teljesen semlegesek is, akik feltűnnek ugyan, de nem sok vizet
zavarnak, vagy nincsenek eléggé kidolgozva ahhoz, hogy igazán aggódjunk
miattuk, vagy szurkoljunk nekik. És persze nem maradhat el a háború velejárója
sem, az árulás, amit kellő módon megbitorolnak az illetőn.
Az írónő pont megfelelő mennyiségben
szerepeltette a karaktereket, és minden a helyén volt. A dráma és a humorosabb
jelenetek egyensúlyba kerültek, így annak ellenére, hogy egy háború kellős
közepén vannak, sok jelenet megmosolyogtatja az olvasót.
A romantika nem igazán kapott szerepet a
könyvben. Már ha lehet egyáltalán romantikának nevezni… de nem is hiányzott
belőle, ez nem az a kategória, ahol a főhős elnyeri a hercegnő kegyeit.
Persze nem zárja ki a lehetőséget, hogy
a sorozat további részeiben több hangsúlyt fektetnek az ilyen fajta kapcsolatokra.
*A következő kötetért nyúl*
Utolsó mondat:
„A sárkány
lassú, mély szívdobogása biztonságot sugárzott, és a tenger megnyugtató,
végtelen morajlását idézte.”
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése