Kiadás: Fumax kiadó, 2014
Első Megjelenés: Prince of Thorns, 2011
Oldalak száma: 336
Fordító: Gy. Horváth László
Sorozat: A Széthullott Birodalom
Fülszöveg:
„Óvakodj
a Tövisek Hercegétől…
Kilencévesen végignézte, ahogy anyját és öccsét meggyilkolják. Tizenhárom
évesen már egy vérszomjas rablóbanda vezére.
Tizenöt évesen király akar lenni…
Elérkezett az idő, hogy Honorous Jorg Ancrath herceg visszatérjen a várba,
amelynek egykor hátat fordított, és elvegye, ami jog szerint őt illeti. Mióta
egy tüskebokor tövisein vergődve végig kellett néznie, ahogy Renar gróf emberei
lemészárolják anyját és kistestvérét, Jorgot pusztán a harag vezérli. Élet és
halál számára csak játszma – és nincs vesztenivalója.
Ám atyja várában ármány leselkedik rá. Ármány és fekete mágia. Bármennyire
megingathatatlan is az akaratereje, legyőzheti-e egyetlen fiatalember az
elképzelhetetlen hatalommal bíró ellenséget?”
Leszögezném, hogy ezt a könyvet nem
lehet élvezni. Nem egy laza, romantikus regény, amit egy bögre tea kíséretében
a fotelba kucorodva élvezettel olvasol végig és a végén kijelented, hogy máris
feldobta a napodat, és a világ rózsaszín.
Ennek a könyvnek a légköre nyomasztó, a
világa sötét, és a szereplői bármikor hátba szúrnak, csak azért, mert éppen
rosszkor voltál rossz helyen.
És tekintve, hogy a szerzőnek ez volt a
célja, azt kell, hogy mondjam, remek munkát végzett.
Bár az egész könyv alatt nem tudtam
megszabadulni attól a gondolattól, hogy Jorg egy sérült, hisztis gyerek, aki a
dackorszakban él éppen. Főszereplőhöz képest nem igazán érdekelt a sorsa…
sokkal inkább aggódtam, vagy szurkoltam a többieknek. És persze mélyen
reméltem, hogy véghez viszik a küldetésüket.
Maga a stílus egyébként tetszett. Hozta
a sötét hangulatot, amit egy ilyen típusú könyvnek hoznia kell, és a fantasy
elemekkel együtt sem éreztem éppen elszálltnak a dolgot, nem esett át a ló
túloldalára a szerző.
A végkifejletre persze számítani lehet,
és néhány szereplő is erősen átlátszó, de ez megbocsájtható, van még folytatás,
amiben brillírozhatnak a karakterek. Újak és régiek is.
A hangulata miatt eléggé lassan haladtam
vele, néha elvesztettem az érdeklődésemet az öncélú erőszak miatt, de
túlságosan is érdekelt a vége, így mindig folytattam.
Biztosan el fogom olvasni a második
részét is, és remélem, hogy Jorg kinövi ezt a dac korszakot, mert ebben a
részben akármennyire is akartam, nem tudtam komolyan venni… Egyedül sehova nem
jutott volna el.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése